Már napok óta tart a BKV sztárjk, ami nagyon megnehezíti sokunk életét. Első nap még kollégáim nagy lelkesedéssel hozta - vittek a munkahelyre, de ez mára már elmúlt.
A Moszkva térről hazáig, intenzív sétával 50 perc alatt értem el. Hívhattam volna taxit is, igaz, de jól esett a mozgás (intenzív séta), így helyettesítettem az erobikot. :))) Reggel lefele "csak" 40 perc.
Ma reggel Csaba elfuvarozott a munkába menet a Moszkva térig, így csak haza kell gyalogolnom (egy busz sem jár a környékünkön). Remélem, hogy hétvégére már helyreáll a rend, a közlekedés, de nem nagyon akarnak közeledni az álláspontok egymáshoz. Mindkét fél "köti az ebet a karóhoz". Így izgalmas szombati napnak nézünk elébe a Nővéremmel...
Tegnap este, Csaba közölte velem, hogy Edina (vidéki unokahúga) 2 hónapos terhes. Nem lepődtem meg, vagyis meglepődtem. Régóta próbálkoztak már (jelentős súlyfelesleggel is rendelkezik, tipikus PCOS-s), lemaradást érzett a húgához képes (érdekes felfogás), akinek van már egy 8 hónapos kisfia. Szóval 2 hónapos várandós, Ő kb. 1 hónapja dolgozik valamit (eddig tanácsi segélyen volt - kb. 10 évig), élettársa is dolgozik (hébe-hóba), albérletben laknak... (nem is tudom mit mondhatnék, nem lesz könnyű nekik, az biztos)
Igazából nem éreztem semmit, fájdalmat, keserűséget, örömöt, boldogságot stb. Elmesélte, meghallgattam, ennyi....
Normális ez a viselkedés vajon?
Írtam egy megjegyzést, de aztán kitöröltem. Valahogy nem találok szavakat, amelyek pontosan körülírnák, amit gondolok. Szerintem ez a "ismerős babát vár-dolog" egy érzelmi hullámvasút, néha fáj, néha nem érez az ember semmit. Aztán meg van amikor tud örülni is :). Legalábbis velem ez szokott lenni, úgy összevissza - inkább ez a nem normális :D. /Néha én is azt érzem, hogy "lemaradok"-irulpirul, pedig tényleg hülyesség, ez nem verseny/. Olvastad Viki hozzászólását a blogomban erről?
VálaszTörlésNa, nem fecsekeg már itt több hülyességet...
fecsegek, bocs
VálaszTörlés