2010. január 18., hétfő

Esküvői egyveleg

Elérkezett a szombati nap, folytatódik a BKV sztrájk. Ebből kifolyólag a Nővérkém elé a Kosztolányira nagy kerülő árán (jórészt gyalog) jutottam el. A vicces a dologba az volt, hogy Ő előbb odaért vidékről (2 óra buszozás után) mint én helyben. :)))

A nap elején, hogy könnyítsen a lelkén szegénykém, váltottunk pár mondatot a temetésről és az ahhoz kapcsolódó tennivalókról, érzelmekről. Segíteni sokat nem tudtam, tudok így legalább érzelmi támaszt, együttérzést (meghallgatást) nyújtottam.

Az Esküvői Kiállításra gyalogoltunk a Bach csomóponthoz, a Novotelbe.
Izgatottak voltunk mindketten, már tavaly is menni szerettünk volna, de nem sikerült eljutnunk.
Nyitás után nemsokkal értünk oda. Siettünk, mert "korán" még kevesen vannak (pesti ember később ébred ugyebár...). Csodaszép dolgokat láttunk. Már az első kiállítóhoz, kicsit zavarban, de annál nagyobb elhatározással, mentünk be. Rengeteg menyasszonyi ruha volt (különböző színű szalagokkal, ár szerint). Csak MI ketten voltunk (persze az eladókon kívül) és a rengeteg ruha. Rögtön fel is próbáltam 3 meseszépet, úgy éreztem benne magam mint egy királylány!!! Leírhatatlan érzés volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkora örömet tud okozni ilyen csodálatos ruhák próbája. Nagyon kedvesek, barátságosak voltak az eladók is.
Utána körbenéztünk, több helyen is jártunk. Másutt is kedvesek voltak (na jó nem mindenhol), "rámaggattak" mindenféle ruhát, nem törődve az én kéréseimmel, stílusommal, méretemmel (volt ami lógott rajtam mint "tehénen a gatya", vicces volt, ezeken jókat mosolyogtunk, de váltig állították, hogy hozzám igazítható 36-os méretre a 42-es :-))) ).
Gyorsan és hihetetlen boldogságban telt az idő! Nővérem meg is jegyezte, egyrészt, hogy soha nem látott még ilyen boldognak, másrészt pedig sajnálja, hogy neki soha nem volt ilyen ruhája. Sajnos a próba smikről lemaradtunk, de bánja a fene... ekkor már nagy volt a tömeg, rengetegen voltak délután.
Távozásunk előtt visszatértünk az 1. helyre ahol voltunk, lefoglaltam a ruhát, mely az első meglátásra a legszebbnek bizonyult nekem. (Igaz a pontos dátum még nem volt meg, de ez nem okozott gondot.) A dolog érdekessége, miután lefoglaltam pár percre rá hívott a Csaba "Mi újság?" szokásos megkeresésével (megérezhette).
Igazából nem ezért mentünk (nem akartam fehér ruhát sem), nem ez volt a cél, csak a nézelődés (próba), de az árak és ez a gyönyörű ruha (+ rábeszélés) megtette hatását. (készítettem fényképeket is, de azok nem adják vissza a valóságot, így nem rakom fel őket)

Drága Nővérkém, nagyon köszönöm, hogy megtetted ezt értem, nagyon jó hogy velem voltál és sikerült neked is kis boldogságot okozni a sok rossz után (bízom benne)!!!! Továbbá köszönöm a 14.napi vérvételt, amihez igaz ismét fura helyszínt választottunk az ALLEE-t. :)))

Igen, most már elárulhatom, összeházasodunk - 10 év ismeretség, 9 év együttélés és menyasszonyság után - 2010. Június 19-én, szűk családi körben, a Fehérvárcsurgai Vadászházban. (Bettus és Adrienn, azért ez még titok /ok?/, mert még nem szóltunk a szülőknek sem)
Azért volt ez ilyen sokáig titokban, mert Csaba először 2 tanuval egy kis házasságkötést szeretett volna. De beismerte, hogy ha most nem, akkor máskor soha nem fogja megismerni egymást a 2 családunk (enyém és az övé). Ez az egy olyan alkalom, ami összehozhatja a családot, az ország 2 végéből (Bakonyból és Szabolcs megyéből). Bízom abban, hogy erre az alkalomra végre eljönnek hozzánk Nővéréék és az Anyja is hozzánk a Bakony szívébe.
Nagyon boldog vagyok, remélem Ő is hasonló érzéseket érez. Ez volt az a nagy Titok lányok, melyről már említést tettem.

6 megjegyzés:

  1. Drága Kata!
    Micsoda hííírek :))))
    Szívből gratulálok Nektek! Nagy esemény lesz ez, meglátod. Nekünk is csak szűk családi kör volt+néhány jóbarát, és egy percig nem bántunk, hogy nem nagy lagzit csaptunk. A ruhapróbálgatást én is nagyon élveztem:).
    puszi

    VálaszTörlés
  2. (van egy filmes játék a számodra, kukk be a blogomba)

    VálaszTörlés
  3. :D nagyon örülök nektek, és kívánom, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. Jó szervezkedést nektek, izgalmas időszak (sejtettem, sejtettem)

    VálaszTörlés
  4. Aztamindenit!!! :-D
    Szívből gratulálok Nektek! :-)
    Puszedli

    VálaszTörlés
  5. Hohohóóó! :D
    Ez aztán a meglepi!
    Boldog készülődést nektek!
    nani

    VálaszTörlés
  6. Kedvesek vagytok! Nagyon köszönöm, sokat jelent nekem.

    VálaszTörlés