Vasárnapi pihenő

Miután végigaludtam az éjszakát és meglehetősen kipihentnek éreztem magam elkezdtem a szokásos vasárnapi főzőcskémet.
A menü, amit összeállítottam:
- frankfurti leves
- rakott cukkini
- cukkinifasírt
- túrós pogácsa.
Finomra sikerült minden, még dicséretet is kaptam érte a Csabától (nekem is nagyon ízlett).
Délután, legkedvesebb kollégám, áthozta a SONY tv-t amit kaptam tőle (kifizetni nem engedte, így almát és pálinkát adtam neki cserébe). Igaz nem LCD tv, de jó nagy sík képernyős, melynek anyukámék örülni fognak, mert az övék már nem húzza sokáig.
A délután többi részét pihenéssel töltöttük a jó meleg szobában. Csak ne repült volna el az idő olyan gyorsan!!! Sokat beszélgettünk Csabával és nem gondoltam volna, hogy ennyire megegyezik a gondolatunk, hogy:
- amit elértünk, azt csak magunknak köszönhetünk,
- senki másra nagyon nem számíthatunk csak EGYMÁSRA,
- "kiközösítettek" vagyunk mindkét családból,
- sok érdeklődést nem mutat senki betegségünk, egészségünk iránt (kivéve NŐVÉREM és Nagyim).

Annyira más neveltetést kaptak szüleink (érzelemmenteset), melyet ugyanúgy adtak tovább nekünk, hogy most ennyi idő után érzem csak mindannak hiányát.
Megígértem, hogy az én gyermekeim soha de soha nem fogják érzeni ez az űrt, amit én érzek és rengeteg szeretetet kapnak majd tőlem (minden formában ami csak létezik).
Hát ilyeneken és ehhez hasonló dolgokon töröm a kis koponyámat, amikor a munkám engedi (és néha annak rovására is...).


Nagyon nehéz dolgok ezek, és kimondva még szívszaggatóak!!!