2009. november 6., péntek

Találkozás Fisivel

Izgatottan vártam a késő délutáni találkozást baránőmmel, Fisivel.
A Nyugatinál futottunk össze, mert küldetésünk volt, játék szintetizátort venni ajándékba. Kevés hely van csak ahol kapható, végül a WestEnd-be kaptunk potom 5.500.- forintért (aminek még örülhettünk is, mert Újpesten ugyanez 9.000.- volt).
Sajnos neki ez a hely van a legközelebb az otthonához, így mindig ide kényszerülünk, ami mindig nagyon nagy sokk hatással van mindkettőnkre. Ő ugye vidéken lakik (gyesen van már lassan 4 éve), én sem járok a belvárosba, teljesen elszoktunk ettől a látványtól és az ott "előforduló" emberektől. Menekültünk is gyorsan az aluljáróból amint tudtunk.
Persze ha már ott jártunk, beugrottunk a Perity Cukrászdába süteményért, vittem a Csabának 4 szeletet a kedvencéből, a rumos csokisból. :-))) (büszke vagyok magamra, megálltam, hogy én nem ettem belőle!!)
Mivel Ő időhöz volt kötve (20 órára haza kellett érnie vacsira, fürdetésre), így kevés idő jutott igazán jó beszélgetésre.
Szóba került a család, szülők, régi gyerekkori élmények (melyek nyomot hagytak bennünk) és persze az élet nehéz oldala is. A mindennapi spórolás, nehézségek. Szomorú, de arra kényszerül a mai világban az ember, hogy az akciós, leárazott termékeket keresse, mert szűkös a "pénztárca". Inkább megvonják Ők is maguktól a gyümölcsöket és egyéb mindennapi élelmiszereket, hogy a gyerekeknek jusson. Hová vezet ez a világ???? Elgondolkodtató és elszomorító is egyben...
Érdekesség az volt is, hogy mostanában Őt is (mint engem is) a szeretet foglalkoztatja igazán!!! Meséltem neki a könyvről amit olvastam, ajánlottam neki is segítségként a gondolatai rendezéséhez.
Nagyon kedves meglepetés ajándékot kaptam tőle:
"Suttogó titkai I." c. könyvet,
+ "szerencsehozó" terhességi tesztet (Ő vette a 2. terhessége kimutatásakor)!
Bízik abban, hogy nálam is kipróbálásra kerül a sor lejáratáig (2010. 11 hó).
Miután elbúcsúztunk egymástól, smsben meg is beszéltünk, hogy ez a találkozó ismétlésre szorul!!! Így igaz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése