Tegnap sikerül pontban 17.45-re megérkeznem a Viola utcában (sokat kellett a villamostól menni mire - többszöri segítségkérés után - végre odataláltam). Kellemes fogadtatásban volt részem (családias környezet, hangulat).
Egy kis kuckó szerű szobában foglaltunk helyet egymással szemben.
A beszélgetés elején alapadatok felvétele történt, majd eljutottunk odáig, hogy második gyerekként születtem, fiúnak vártak és neveltek sokáig, amíg a Csaba be nem lépett az életembe és minden megváltozott (ezt majd következő alkalommal fogunk jobban tanulmányozni, gyógyítani).
Kineziológia lényeg, hogy agyunk, lelkünk és testünk együtt működik, és mindezek befolyásolják a személyiségünket, életünket.
A cukorbetegség kialakulásáért felelős = szeretethiány
A pajzsmirigy (hormonok) nem megfelelő működéséért = önmagam nem elfogadása
Teljesen megdöbbentem, amikor ezeket megtudtam, és mindez csak fokozódott a beszélgetés folyamán.
Minden beigazolódott (a vizsgálat alatt), ami már régóta nem hagyott nyugodni és foglalkoztatott:
- nem vagyok elégedett önmagammal
- nem hallgatok a megérzéseimre
- nem érzem boldognak magam
- mindent megvonok magamtól
- nem kapok (ezáltal nem adok) elég szeretetet (gyermekkorra visszavezetendő), mint ahogy a könyvben is olvastam "üres a szeretet üzemanyagtartályom".
Kis pozitívum is kimutatódott:
- gyereket szeretnék
- szeretem a Csabát.
Viszont "nem érzem magam biztonságban ebben a kapcsolatban" (ez sajnos 100% biztonságra kimutatódott), és az agyam azt küldi a testemnek, hogy "gyereket ide biztos hogy nem"!!!
Megoldás abban rejlik (amit tudtam és szeretnék is már jó pár éve), ha végre a Csaba felesége lehetek. Menyasszonya vagyok már 9 éve, de valamiért egyenlőre a házasság "ellen" van (ami a múltjából adódik - sok sérelem, fájdalom érte kapcsolatunk előtt).
Tehát azon kell munkálkodnunk, hogy mindez megváltozzon (a lelki megnyugvásom érdekében)!!!
Házi feladatot is kaptam, mivel nem tudtam a kérdések hallatán válaszolni rájuk (meglepő ugye? - alig tértem magamhoz, hogy ilyen egyszerű kérdésre nem tudok választ adni):
1.) Írd össze, hogy milyen dolgok okoznak neked örömöt?
2.) Mi az, ami viszi az energiát?
Gyorsan elrepült a 1+1/2 óra. Volt olyan alkalom, hogy így kimondva ezeket az érzelmeket (melyeket érzek), nagy lelki megrázkodtatás volt és könny szökött a szemembe.
Hazaérvén, Csaba izgatottan várt. "Mi újság, mi volt? Mesélj".
Próbáltam a Mónika tanácsait megfogadni és úgy elmesélni a dolgokat, ahogy az én érzem. Nagyon fontos volt az magam előtt tartani, hogy nem bűnbakot keresünk és felelősségre vonunk!!! Csak azt hangsúlyozni, hogy én mit szeretnék, és mi okozna nekem lelki megnyugvást, örömet.
Csaba válaszként sokáig megölelt (míg el nem aludtunk), és feltette a kérdést: "Nagyon megviseltek a dolgok lelkileg?" Nagyon válaszoltam, megviselt kimondani ezeket a dolgokat, érzelmeket.
Úgyhogy "a lecke fel van adva". Éjszaka többször is felébredtem és a történteken gondolkoztam... és azóta is egyfolytában.
Röviden ennyi az első kineziológiai élményemről.
Ez végülis, akármennyire felkavaró is volt, de jó, mert valaminek a kezdete. Remélem, hogy beválik, és sok minden rendeződik benned (is).
VálaszTörlésÉrdekes dolog a pszichénk, sokszor nem is gondoljuk, hogy mekkora hatással van ránk. Jó és kell is foglalkozni a belso életünkkel. Szerintem "már megérte" elmenni kineziológushoz, mert mély érzelmeket váltott ki belőled, elgondolkodtál a múlton, és még egy lépést előre tettél önmagad megismerése felé. Tetszenek a hazi feladatok!
VálaszTörlés+ Én pl azt szoktam gyakorolni, hogy minden nap csinálok legalább 2 olyan dolgot TUDATOSAN, ami örömöt okoz, és erre mindig szentelek 5 percet (nem kell bonyolult dolgokra gondolni, akár egy zene, egy íz, egy mondat is eleg, vagy epp beletúrni az őszi levélkupacba.) És rájöttem, hogy annyi tárgy/esemény/élőlény/gondolat/érzés van, ami boldogságot tud kiváltani :).
Tuti hatásos lesz! A tudatalattid is elkezd dolgozni, fantasztikus javulások lesznek a lelkedben, az életedben.
VálaszTörlésMegállapodtatok nagyjából, hogy hány ülés lesz?
Kata, ez egy igazán őszinte leírás volt.
VálaszTörlésNagyon közelinek érzem az egészet magamhoz.Ugyanezt elmondhatták volna nekem is.
Van 1 asztrológiával foglalkozó öregbarátném, épp most "vágta a fejemhez", hogy amíg nem házasodunk össze a párommal (aki a vőlegényem), addig nem jön a baba.
Mindenképpen jó Úton vagy!
ölellek,nani
Köszönöm lányok a kedves, megértő sorokat (sokat jelentenek).
VálaszTörlés