Házassági szándék bejelentése

Ez a hétvége teljes egészében a házasságról és az esküvőről szólt.
Pénteken elmentünk Szfvárra vérvételre (éves kontroll) a Csabának reggel. Mivel esett a hó hajnalban, így busszal mentünk. 8 órára odaértünk az osztályra, miután ott végeztünk az utunk 10 órára az Okmányirodába vezetett, ahol bejelentettük házasulási szándékunkat.
Kb. 30 percet voltunk bent az anyakönyvezetőnél, felvette a jegyzőkönyvet stb. Meglepődtem mikor feltette a kérdés, hogy "Gyermekeik milyen családi nevet fognak viselni?", nem tudtam, hogy ezt itt kell eldönteni. Nevem változatlanul, marad a régi.
Székesfehérvári Önkormányzatnak új házasságkötő termve van a Himmer-házban (az ország egyik legszebb házasságkötő terme): www.hiemerhaz.hu
Tehát 2010.június 19-én 16.30-kor lesz a házasságkötésünk Székesfehérváron a Himmer-házban.
A házasságkötés előtt vagy után fényképeket a Fehérvárcsurgai Kastélyban és kertjében készítettünk (műtermi nem lesz).
A vacsora pedig a fehérvárcsurgai Vadászházban:
http://www.vadex.hu/index.php?lap=galeria&gid=20

A Vadászházat péntek déltől vasárnap délig kibéretük, sógorom jóvoltából, méltányos áron. Szombaton a nagy hóesésbe, voltunk lefoglalni és a menüt leegyeztetni, minden meseszép lesz. Az "intéző" + szakács (egyszemélyben) elmondása szerint: "megmutatjuk a szabolcsiaknak, hogy mulatnak a bakonyi emberek!" Kb. 20-25 fő lesz. Így kényelmesen el fogunk férni a házban. Mi, az ifjú pár, a legszebb apartmant ajándékba kaptuk! :))))

A Bejelentés és reakciói:
- Nővérem is jelen volt, mikor anyuéknak elmondtuk, ismét könnyes szemmel hallgatta a beszámolónkat
- anyukám sírt, és nem szólt semmit
- apukám rezzenéstelen arccal fogadta, majd megjegyezte, hogy "mindig is erre vágytál nem Szive?", majd kipotyogtak könnyei
- nagyikám sírva jött oda hozzánk (csak ő egyes egyedül), átölelt egyszerre mindkettőnket és akadozó szavakkal mondta a következőket: "Isten áldjon meg Mindkettőtöket, legyetek nagyon boldogok. Nagyon örülök neki, Csaba eddig is már a mi fiunk voltál, de ezután leszel csak igazán a miénk! "

Örültem, hogy sikerült a Csabának is jelen lenni, mikor közöltem velük a jó hírt. Ezekre a reakciókra számítottunk. Tudtam, hogy a Nagyim fogja a legjobban tudni kifejezni érzéseit felénk (ezt már rég elfogadtam, beletörődtem).
Miután elmeséltük nekik a részelteket, koccintottunk pezsgővel (volt a mamának a spejzba :))) ), majd megettük az ünnepi nyúlhúsból a gulyáslevest, amit kértem tőle ebédre.

Szombaton miután hazaértünk a vadászházból, otthon folytattunk a Nővérkémmel a részletek pontosítását. Hisz olyan sok minden intézni való van még. Mindent a legszebbre, legtökéletesebbre szeretnénk! Csaba mindenhez kezdi (önmagától!!!!) a beleegyezését adni, mint virágcsokor, koszorúslány (Lettike), lovaskocsizás az erdőbe, ülésrend stb.
Sógoromnak köszönhetően, aki most is nagyon segítőkész és kedves volt velünk, már a száláson, a helyszínen, pénteki vacsorán (elvállalta a főzést) kívül elintézte a fényképészt is. Hihetetlen árakon dolgoznak a fotósok, utánanéztünk Szfváron + Móron, de egyik volt munkatársa, természetfotós, elvállalta az esküvő fényképezést.

Remélem minden jól fog alakulni, jól fogják érezni magukat a vendégek és MI is legfőképp!!!!!

Szerda

Ma reggel volt ezen a télen idáig a leghidegebb, húúú nagyon fáztam míg begyalogoltam a HÉV-től a munkahelyre! -15fok volt nálunk, meglepődtem mikor láttam a Margit hídnál is a -10 fokot a hőmérőn.

Péntek 10 órára van időpontunk a székesfehérvári Önkormányzat irodájába, az anyakönyvezetőhöz, házassági szándék bejelentésre. Még volt 5 időpont (amikor bejelentkeztem 1 hete) jún. 19-re, remélem marad még számunkra belőle 1! De ha mégse, addig megyünk míg valaki valahol azon a napon össze nem ad minket! :)))

Gyorsan telnek a hétköznapok, sajnos sok munka nincs az irodában, kicsit aggódunk is, nagyon csendes volt ez a január (így gond nélkül elengedtek szabira péntekre ismét...). Bízunk abban, hogy ez változni fog.
Kezdek visszacsöppenni a hétköznapi gondokba, anyu+apu gondok ismét. Nővérem hívott kétségbeesve, apunak annyira fájt a dereka (gerincsérve miatt) még az ágyból sem tudott kiszállni. + további konfliktusok egymás között....
Bárcsak tudnék segíteni nekik, rajtuk valahogy, de nem tudok. Nekik kell megoldani egymás között a problémáikat, én nem irányíthatom őket (hisz én sem szeretném, ha irányítanák az én életemet). Segítséget már rengetegszer próbáltunk nyújtani, legjobb orvosokat megkerestük, de ha apu nem akar elmenni, minden hiába... makacs. "Nincs semmi garancia, ha megműtik jobb lesz és nem leszek nyomorék! Azt csinálok amit akarok." - hallottuk már tőle számtalanszor.
Nagyon aggódom érte...
Mert minden álmom az, hogy a unokáját (én gyermekemet) ő sétáltathassa, sétáltatni tudja!!!!

Hétvége

Az esküvői előkészületekkel átitatott napok gyorsan múlnak. Minden hétvégén arra figyelünk fel mindketten, hogy ismét eltelt egy hét!!!
Szombaton délelőtt (míg ez ebéd készült a sütőben), kedvet látván Csabát, összeállítottuk a Esküvői Vacsorát az azt körülvevő napok menüit. Mivel péntek + szombat + vasárnap fog tartani a kikapcsolódással egybekötött esküvő, így lesz program + étel bőségesen.
Soha nem láttam még ekkora izgatottságot, boldogságot a Nővérem életében, minden nap szóba kerül a nagy nem és az azt körülvevő események, programok sora. Nem leszünk csak 20-25-en, de annál színesebb és jobb lesz minden (reméljük).
Már alig várom, hogy közöljem hétvégén anyuékkal + mamával a hírt, és lássam az arcukon a visszajelzést, miként érinti meg őket a házasságom fogalma.
Csaba Nővéréékkel már közöltük a hírt, nagy örömmel fogadták, "ez így van rendjén, nagyon örülök" fogalmazta meg érzéseit. Anyós is még csak találgat, vajon miért kell ma postára adnia a Csaba születési any. kivonatát: "biztos jön a baba vagy akarnak esküdni" - mondta lányának. Még hagyjuk kicsit, hadd találgasson... :))))) (rögtön az jutott eszembe, hogy a gyereknek mi köze lenne a Csaba születési any. kivonatának???? )

Egyszóval úgy döntöttünk (sokmindent egybevetve), hogy az esküvőig felhagyunk mindenféle orvosi utánjárásnak ("macerának") és csak a mindennapi boldogságnak élünk. Kár lenne ezeket a felhőtlenül boldog órákat/heteket idegeskedéssel, aggódással eltölteni. Hisz ilyen mértékű - tartós boldogságot én még soha életemben nem éreztem (és ez a sok pozitívum a Csabára is kihat szerencsére :))) ), és ennek meglesz az eredménye. Bízom benne és HISZEM!!!!

Voltunk kirándulni is a Széchenyi hegyen, Normafán hétvégén. Csodálatos fehér, havas volt a táj, minden faág "rogyásig" (szó szoros értelmében) hóval, ragyogó napsütéssel fűszerezve, olyan volt mint a mesében. Imádom az ilyen időjárást és mikor így ropog a talpam alatt a hó!!! Fantasztikus volt, jól esett a séta+ jó levegő mindkettőnknek.
Rengetegen voltak, sok gyerkőc szánkózott, míg a szülők forralt boroztak! :)))

Gyomortükrözés + temetés

Tegnap szép, ragyogó napsütéses idő volt Szfváron (szabadságon voltam énis, ilyenkor mindig elcsodálkozom, milyen sok ember nem dolgozik). Így a hangulatunk is kicsit jobb lesz. Nagyon izgatottak voltunk a vizsgálat eredménye miatt.
Nővérkém egyik nagyon kedves kolléganője kísért el minket az endoszkopia vizsgálat helyszínére (nem szerettem volna, ha csak miattunk bejön, hisz ma lesz a temetés és a gyerekek sem mentek iskolába, és várni ketten is tudunk).
A tanár úr akihez mentünk volna igazgatói megbeszélésről jött, így át lettünk adva egy másik orvosnak (aki nehezen, de elvállalt a sok betege mellé). Sokat vártunk. Közbe jött egy osztályos megbeszélés is a nővérkéknek, orvosoknak, ugyanis kiderült, hogy a vezetőség meg szeretné szüntetni ezt a részleget (nagy felháborodás izzott a levegőben végig...). Hullámzott a kedélyállapotunk a 4 óra várakozás alatt, hol nevettünk, hol aggódtunk, hol izgatottak voltunk (a vége felé már sokminden megfordult a fejemben, aggódtam, mert ugye a Mami jutott eszembe, neki ennél a vizsgálatnál igazolódott be a gyomorrák), persze nyugalmat sugároztam Csaba felé végig, hogy minden rendben lesz!!!
11 óra után került ránk a sor. Csaba elmondása szerint a nővérke aki végezte a gyomortükrözést, nagyon kedves, "gyengéd" volt, 3x is befújt lidokainnal, így kevésbé volt fájdalmas.
A lényeg: nincs fekély (se gyomor, se nyombél - nem újult ki), "csak" sok a gyomorsav.
Erre írt fel savlekötő gyógyszert, és vettek mintát, hogy van e a gyomorban baktérium (ha igen akkor erre pedig antibiotikum lesz majd 1 hétig).
Nagy megnyugvást töltött el minket, hogy MINDEN RENDBEN van!!!!! Persze meg is tettünk és teszünk ezért a mindennapokban, egészséges életmód és étkezés stb...
A vizsgálat után még a tüdőszűrésre is odaértünk (13-ig volt). Gyorsan végeztünk.

A temetés 15 órakor kezdődött. Rengetegen voltak. Nimród (7 éves) nagyon sírt, Nővérem sem tudta megnyugtatni, a lányokat is megviselte, +fáztak. Talán jobb volt így, hogy hamvasztás volt (Mami így akarta), ebből kifolyólag a gyerekek emlékében a vidám, egészséges Mami marad meg örökre!!! Nem egyházi szertartás volt, hanem a temetkezési iroda búcsúztatta (szép beszédet mondtak-amennyire lehet ebben a helyzetben), tor sem volt utána (fiai így akarták).
Letti (keresztlányom 10éves) mondata viselt meg a legjobban engem, mint ahogy Testvéremet is: "Tudod anya mi életem legszomorúbb élménye? Életem első temetése..."
Mit lehet erre mondani neki ezekre a szavakra, hisz nekünk felnőtteknek is az.
A Nimród viselkedése is megdöbbentett, a mindig erős, vagány belevaló kisfiú, teljesen megtört, sírt és csak annyit mondott Nővéremnek: "Anya, apa nem is sírt."

Hosszú és fárasztó napunk volt, főleg a Csabának éjszakai műszak után, de ezen is túl vagyunk...
Most már csak a jó dolgok következnek, ezeket tápláltam be magamba, magunkba!!!

Kineziológia 4.

Oly sok minden történt a 4. kineziológiai alkalom ideje alatt, azt sem tudom, hogy kezdhetném (ki is fogok felejteni valamit tuti).
Munka után, szokás szerint 17.45-re értem oda nagynehezen.
Boldog voltam, vártam már a találkozást, szerettem volna választ kapni kéréseimre. A beszélgetés elején elmeséltem milyen nagy előre lépésre jutottam a lelki biztonságom elérése érdekében, hogy összeházasodunk, sőt már az időpont is megvan. Továbbá elmeséltem mekkora örömet okozott a menyasszonyi ruha kiválasztása, előkészületek, a sok pozitívum stb.
Kedves volt, sokszor megdicsért a Mónika, hogy ügyesen érvényesítettem az ott tanultakat. Ismét megerősítette azt, amit az előző alkalmak alatt "megtanultam": miszerint én elhatároztam hogy mit szeretném, mi a célom, mindent megtettem ennek megvalósításáért (pl. kiállításra mentem) és a dolgok önmaguktól hozzárendeződtek, minden úgy alakult ahogy szerettem volna. Ezt kell tovább folytatni, célokat kitűzni, igazi konkrét célokat, és elérni azt!!! (pl. gyerek, lakás, gazdagság stb.)
Segítségül 2 könyvet is ajánlott:
- Maximális teljesítmény (számomra)
- A milliomos elme titkai (Csabának)

Ezek után kértem, hogy járjuk körül a IR problémámat. Egy könyvet vett elő, melyben betegségek leírása szerepel a kineziológiai szemléletéből (sajnos az IR maga nem volt benne megtalálható, így maradunk a cukorbetegségnél) - megdöbbentő, nagyon igaz volt (lányok, leírom, hátha valakinek hasznára lesz. Íme:
- cukorbetegség: "a diabétesz, cukorbetegség a hasnyálmirigy elégtelen inzulintermelését jelenti, amely arra utal, hogy a hasnyálmirigy nem képes a vér cukorszintjét kordában tartani. Ekkor túl sok cukor lesz a vérben, és a vér nem képes megfelelően felhasználni a véráramba felgyülemlett cukrot. Ennek a túlzott cukorfelhalmozódásnak a következményeképpen a vizeletnek is magas lesz a cukortartalma.
Mivel a cukor a szeretetet, a gyengédséget és a gondoskodást jelképezi, a cukorbetegség belső szomorúsághoz hasonló érzésekről árulkodik. Ez a biztos a szeretet hiányát, vagy szerelmi bánatot jelezhet, mivel előző sérüléseim miatt szükségem van arra, hogy irányítsam környezetemet, a körülöttem élő embereket. Ha cukorbeteg vagyok, akkor általában több, egymást követő bánatot, csalódást élek meg, vagy tudat alatti szomorúsággal átitatott, gyengédség nélküli, elfojtott érzelmeket. A gyengédséget, örömet folyamatos fájdalom váltotta fel. Ilyenkor kompenzációképpen cukrot, vagy annak bármely formáját (tészták, kenyér, édesség) kezdem el fogyasztani. Ezt a konfliktust érzelmi, társadalmi, anyagi téren is megsínylem. MInden lehetséges eszközzel megpróbálom ezt kompenzálni, ellensúlyozni. Sok területen korlátozom magam. Keserűvé válok magam is, ezért úgy találom, hogy az életem túl keserű, és ezt cukorral próbálom kompenzálni. Mivel nehezen fogadom el a szeretetet, túlterheltnek, egy irányíthatatlan helyzet foglyaként érzem magam, úgy érzem, megfulladok. Ezt a túltelítődést a vizeletembe választom ki. Tehát nagy szeretet, érzelem, gyengédségigényem van, azonban nem vagyok képes reagálni vagy cselekedni abban a pillanatban, amikor szeretetet kaphatnék. Nehezen fogadom el mások szeretetét, és az élet, örömtelen számomra. Nehezen engedem el magam, és nehéz kifejeznem a valódi szeretetet. Elvárásaim néha túl nagyok (azt szeretném, ha mások valósítanák meg vágyaimat) és ezek az elvárások frusztátrációt, dühöt, és magamba fordulást okoznak bennem. Nagy ellenállást érzek egy olyan eseménnyel kapcsolatban, amelyet el szeretnék kerülni, azonban úgy érzem, hogy ez nem lehetséges. Ez lehet egy válás, elválás, egy költözés, egy vizsga stb. Ehhez az ellenálláshoz még egyfajta undor, megvetés, elutasítás érzései is társulhatnak. Ilyen esetben a vér cukorszintje túl magas lesz (hiperglikémia). Arra van szükségem, hogy mostantól kezembe vegyem saját életemet, és hogy megváltoztassam az életem helyzeteit, úgy, hogy megpróbálom minden dologban a szeretetet és az örömet meglátni. A diabétesz és az alacsony vércukorszint egyaránt örömhiányról tanuskodik, és arra utal, hogy képes vagyok-e szeretetet magam és mások felé kifejezni.
A terhességi cukorbetegség esetében (ami ált. a terhesség második felében szokott megjelenni) ugyanazokat a kérdéseket kell feltennem magamnak mint a cukorbetegeknek. Lehetséges, hogy mély szomorúságot, undort, ellenszenvet, ellenállást érzek. A terhességem aktiválhatja bennem azokat a többé- kevésbé tudatos emlékeket, amelyeket gyermekkoromban éltem át, és ami most bennem cukorbetegséget okoz. Ha a szülés után helyreáll a vércukorszint, akkor az azt jelenti, hogy ezek az érzések eltűntek és hogy jelentőségük csökkent, amely a vércukorszintem helyrerázódásához vezet.
Rengeteg szeretet vesz körül. Tisztában vagyok mindazzal a szeretettel, amit az emberek irántam éreznek? Az emberek szeretnek engem, és ez mostantól észre kell vennem. Elfogadom a múltat olyannak amilyen volt. Akkor jöhetnek létre a csodák, ha kinyitom a szívemet!!!!!"

Tovább taglaltuk az én közvetlen környezetemben lévő szeretet adok-kapok fennállását.
Megdöbbentő volt, mutattam neki a Nellinél (kozmetikusomnál) kihúzott kártyáim eredményét, így elkezdtük taglalni a születést és a bűntudat témakörét (amit kihúztam).
Bűntudatom van, amiatt hogy nem segítek eleget a szüleimnek a fizikai munkában. Egy nagyon jó példát mondott rá Mónika: alap helyzet ugye, hogy SEGÍTS szüleidnek, ezzel szemben én NEM SEGÍTEK, tehát ellentmondás van a kettő között, ezt bűntudattal kompenzálom. Tehát 2 megoldás van megváltoztatom az alaphelyzetet, NEM SEGÍTEK szüleimnek (erős fizikai munkáról van szó - szőlőművelés), ezáltal betartom azt és nem lesz bűntudatom, vagy segítek, de ez nem megoldás. Ők tudnának változtatni rajta, ha akarnának (eladhatnák a szőlőt), de nem akarnak, ők (szüleim) így akarják leélni életüket, ezt el kell fogadnom.
Mónika megfogalmazta szépen ismét: "Gondolj abba bele, hogy te szeretnéd ha a gyermeked irányítaná az életedet?" Ugye ez is milyen elgondolkodtató és igaz???
A vizsgálat során azis kiderült, hogy bűntudatom van azért mert nem fiúnak születtem (nem azért van bűntudatom mert lány vagyok), félelmetes, ismét a megfelelési kényszerem igazolódott be (második gyerekként szüleim fiúnak vártak, neveltek sokáig). Előjöttek a régi emlékek, miszerint sokszor 15 évvel ezelőtt a fejükhöz vágtam (szüleimnek), hogy bárcsak fiúnak születtem volna, sokkal könnyebb lenne minden. Így ennek az oldására "újra meg kellett születnem". Ezt egy érdekes, de annál megdöbbentőbb, megviselőbb gyakorlattal tettük meg (nagyon érzelemdús volt). Homlokomra és tarkómra tette kezét, és a következőket kellett elképzelnem, átélnem újra: tükörrel szemben állok, édesanyám hasában vagyok, hogy érzem magam (persze szűkösen, magányosan éreztem magam, mintha csak lebegnék a levegőben, nem éreztem magam az édesanyám testében), induljak el kifelé, keressek fényt (nem találtam sokáig, féltem, hogy nem várnak kint), ekkor kedves szavaival megnyugtatott, hogy várnak odakint anyukám, apukám, nővérem és Csaba és nagyon szeretnek (nagyon megviselt, ekkor már potyogtak a könnyeim, bevallom), sokára és nagyon nehezem "születtem meg újra". De mikor megszülettem ott álltak és éreztem szeretetüket, de legfőképp a magamét, amikor is azt mondtam "az újra megszületett" Katának, hogy nálam jobban soha nem fog szeretni és félteni, becsülni mint én.... Megrázó volt, átélni mindezt. De a legjobban reagáltam le a dolgokat, megszerettem Önmagamat, és ezáltal mások is szeretni fognak!!! És a szeretet adok-kapok egyensúly helyreáll, a IR probléma megoldódik.

Megtudtam azt is ez alkalommal, hogy apu azért italozik, mert menekül valami elől, és ha berúg akkor "lebeg" (mint a drogosok és a cigarettások esetében), és nem érez semmit. Hiába gyűlölök, haragszom rá ilyenkor, Őt abban a pillanatban nem érdekli (vagy csak rövid időre). El kell fogadnom, hogy Ő így szeretné leélni az életét, nem tudok rajta változtatni!!!

Mire a kezelés végére értünk, pikk-pakk eltelt a 2 óra, holt fáradt lettem.

Szeretném a Nővéremet is elvinni egyszer hozzá, rábeszélem, próbáljuk meg megoldani, nagy segítség lenne számára is. (Puszi neked nem segítene???)

Esküvői egyveleg

Elérkezett a szombati nap, folytatódik a BKV sztrájk. Ebből kifolyólag a Nővérkém elé a Kosztolányira nagy kerülő árán (jórészt gyalog) jutottam el. A vicces a dologba az volt, hogy Ő előbb odaért vidékről (2 óra buszozás után) mint én helyben. :)))

A nap elején, hogy könnyítsen a lelkén szegénykém, váltottunk pár mondatot a temetésről és az ahhoz kapcsolódó tennivalókról, érzelmekről. Segíteni sokat nem tudtam, tudok így legalább érzelmi támaszt, együttérzést (meghallgatást) nyújtottam.

Az Esküvői Kiállításra gyalogoltunk a Bach csomóponthoz, a Novotelbe.
Izgatottak voltunk mindketten, már tavaly is menni szerettünk volna, de nem sikerült eljutnunk.
Nyitás után nemsokkal értünk oda. Siettünk, mert "korán" még kevesen vannak (pesti ember később ébred ugyebár...). Csodaszép dolgokat láttunk. Már az első kiállítóhoz, kicsit zavarban, de annál nagyobb elhatározással, mentünk be. Rengeteg menyasszonyi ruha volt (különböző színű szalagokkal, ár szerint). Csak MI ketten voltunk (persze az eladókon kívül) és a rengeteg ruha. Rögtön fel is próbáltam 3 meseszépet, úgy éreztem benne magam mint egy királylány!!! Leírhatatlan érzés volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkora örömet tud okozni ilyen csodálatos ruhák próbája. Nagyon kedvesek, barátságosak voltak az eladók is.
Utána körbenéztünk, több helyen is jártunk. Másutt is kedvesek voltak (na jó nem mindenhol), "rámaggattak" mindenféle ruhát, nem törődve az én kéréseimmel, stílusommal, méretemmel (volt ami lógott rajtam mint "tehénen a gatya", vicces volt, ezeken jókat mosolyogtunk, de váltig állították, hogy hozzám igazítható 36-os méretre a 42-es :-))) ).
Gyorsan és hihetetlen boldogságban telt az idő! Nővérem meg is jegyezte, egyrészt, hogy soha nem látott még ilyen boldognak, másrészt pedig sajnálja, hogy neki soha nem volt ilyen ruhája. Sajnos a próba smikről lemaradtunk, de bánja a fene... ekkor már nagy volt a tömeg, rengetegen voltak délután.
Távozásunk előtt visszatértünk az 1. helyre ahol voltunk, lefoglaltam a ruhát, mely az első meglátásra a legszebbnek bizonyult nekem. (Igaz a pontos dátum még nem volt meg, de ez nem okozott gondot.) A dolog érdekessége, miután lefoglaltam pár percre rá hívott a Csaba "Mi újság?" szokásos megkeresésével (megérezhette).
Igazából nem ezért mentünk (nem akartam fehér ruhát sem), nem ez volt a cél, csak a nézelődés (próba), de az árak és ez a gyönyörű ruha (+ rábeszélés) megtette hatását. (készítettem fényképeket is, de azok nem adják vissza a valóságot, így nem rakom fel őket)

Drága Nővérkém, nagyon köszönöm, hogy megtetted ezt értem, nagyon jó hogy velem voltál és sikerült neked is kis boldogságot okozni a sok rossz után (bízom benne)!!!! Továbbá köszönöm a 14.napi vérvételt, amihez igaz ismét fura helyszínt választottunk az ALLEE-t. :)))

Igen, most már elárulhatom, összeházasodunk - 10 év ismeretség, 9 év együttélés és menyasszonyság után - 2010. Június 19-én, szűk családi körben, a Fehérvárcsurgai Vadászházban. (Bettus és Adrienn, azért ez még titok /ok?/, mert még nem szóltunk a szülőknek sem)
Azért volt ez ilyen sokáig titokban, mert Csaba először 2 tanuval egy kis házasságkötést szeretett volna. De beismerte, hogy ha most nem, akkor máskor soha nem fogja megismerni egymást a 2 családunk (enyém és az övé). Ez az egy olyan alkalom, ami összehozhatja a családot, az ország 2 végéből (Bakonyból és Szabolcs megyéből). Bízom abban, hogy erre az alkalomra végre eljönnek hozzánk Nővéréék és az Anyja is hozzánk a Bakony szívébe.
Nagyon boldog vagyok, remélem Ő is hasonló érzéseket érez. Ez volt az a nagy Titok lányok, melyről már említést tettem.

Sztrájk

Már napok óta tart a BKV sztárjk, ami nagyon megnehezíti sokunk életét. Első nap még kollégáim nagy lelkesedéssel hozta - vittek a munkahelyre, de ez mára már elmúlt.
A Moszkva térről hazáig, intenzív sétával 50 perc alatt értem el. Hívhattam volna taxit is, igaz, de jól esett a mozgás (intenzív séta), így helyettesítettem az erobikot. :))) Reggel lefele "csak" 40 perc.
Ma reggel Csaba elfuvarozott a munkába menet a Moszkva térig, így csak haza kell gyalogolnom (egy busz sem jár a környékünkön). Remélem, hogy hétvégére már helyreáll a rend, a közlekedés, de nem nagyon akarnak közeledni az álláspontok egymáshoz. Mindkét fél "köti az ebet a karóhoz". Így izgalmas szombati napnak nézünk elébe a Nővéremmel...

Tegnap este, Csaba közölte velem, hogy Edina (vidéki unokahúga) 2 hónapos terhes. Nem lepődtem meg, vagyis meglepődtem. Régóta próbálkoztak már (jelentős súlyfelesleggel is rendelkezik, tipikus PCOS-s), lemaradást érzett a húgához képes (érdekes felfogás), akinek van már egy 8 hónapos kisfia. Szóval 2 hónapos várandós, Ő kb. 1 hónapja dolgozik valamit (eddig tanácsi segélyen volt - kb. 10 évig), élettársa is dolgozik (hébe-hóba), albérletben laknak... (nem is tudom mit mondhatnék, nem lesz könnyű nekik, az biztos)
Igazából nem éreztem semmit, fájdalmat, keserűséget, örömöt, boldogságot stb. Elmesélte, meghallgattam, ennyi....
Normális ez a viselkedés vajon?