Kellő aggodalommal indul.
Korán keltünk 5:45-kor. Úgy tűnik ez az időpont a napokban beállni látszik (hajnal 4 órától igen nyugtalanul aludt).
7:55-kor indultunk a bölcsödébe. 8:50-kor érkeztünk. Obelix üdvözlése után (ez elmaradhatatlan része a beszoktatásunknak, hisz Ő várjuk minden megérkezésünkkor) a csoportba mentünk. Azonnal játszani kezdett, Ildi néni ügyesen lefoglalta. Én mosdóba tettem látogatást. Amikor visszatértem kicsit megálltam az ajtó előtt, hogy meghallgassam sírás szűrődik e ki bentről. Csend honolt a szobába. Tündi néni jött szólni, hogy ne is menjek be, mert jól eljátszik nélkülem. Kint várakoztam. 2-3 alkalommal hiányolni, sírdogálni kezdett, de sikerült elterelni a figyelmét. A tízórait is megitta (meggylé) pohárból. Fel is tudták öltöztetni, ezzel sem volt gond. A teraszon (kit az udvaron) is ügyesen eljátszott: motorozott, mászókázott, hintázott. Majd egy kis idő eltelte után (kb. összességében 45 perc) vigasztalhatatlan sírásba kezdett. Nem tudni, hogy a kisfiúval szimpatizálva, aki most szokik be második hete (nagyon kevés sikerrel, anyukájával is beszélgettem erről), vagy nélküle is ez lett volna az eredmény. Sírt, sírt, sírt...
Ekkor visszatértem hozzá. Mosolyogva. Ölbe véve, vigasztaltam. Lassan nyugodott meg, nem szeretett volna játszani sem tovább. Apa megérkezett hozzánk és kiérve a bölcsiből, otthon újra a mi régi kislányunk mosolygott vissza ránk!!!
Olyan érzés, mintha 2 különböző gyermek lenne. Teljesen máshogy viselkedik a bölcsödében mint otthon. Gondolom ez majdnem minden gyereknél van így.
Holnap ismét megpróbáljuk nélkülem, hátha újra sikerül nélkülem eltöltenie ez a kis időt. Pénteken szünet lesz (továbbképzés a nevelőknek).
Mivel kicsit nehézkesen megy a beszoktatás (remélem a főnököm is tolerálni fogja még a nehézségemet), így jövő héten is még csak délelőtt leszünk ott, az ebéddel is megpróbálkozunk majd hétvége felé, de ehhez szükséges, hogy nyugodtan eljátszon már a közösségben, és le tudják ültetni ebédelni az asztalhoz. De most ne lépjünk ilyen hétmérfödles lépéseket, egyenlőre a holnapi nap átélése nyugalomban a cél....
De jó olvasni ezekről a beszoktatós napokról ! Most újra átélem veletek! Hajrá Zászlós-kislány! Menni fog minden !
VálaszTörléscsók, nani
Köszi a biztatást. Puszi :)
VálaszTörlés