Kellően korán keltünk 5:30-kor ébredt Panka, amikor Apa dolgozni indult. A kiságyában 6:30-ig elszórakoztatta magát.
Tegnap a délutáni alvás után, így ébredt (Apa mesélte, én dolgoztam): "Hol voltál? Bölcsibe Anyával." Ezt hajtogatta. :) Tehát foglalkoztatják a történtek.
Tehát reménytelibben vártam a mai napot.
Mivel egy hatalmas Obelix várja a gyerekeket a bejárat mögött, így izgatottan várta az indulást, már 7 órakor útnak indult volna. 9-re volt megbeszélve Ildi nénivel, így korai lett volna az időpont.
7:55-kor indultunk. A bölcsi kb. 1km-re van. 3 féle módon juthatunk el: 1. gyalog, 2. busszal (2 megálló) és gyalog, 3. busszal átszállással és sétával. Mivel nem volt kedve gyalogolni, így busszal mentük. 1 óra alatt érünk oda. A tömött buszon, amire alig férünk fel már az első ajtón, senki nem adta át a helyet a gyerekkel a karomban. Még jó hogy csak 2 megállót mentünk.
9-re értünk. Obelix megölelése után az átöltözés rendben zajlott.
Bementük a csoportba, kevés gyerek volt (6 fő), ez a létszám alig nőtt ottlétünk ideje alatt, sok a beteg.
Kezdődtek a nehézségek. Nem szabad más kezéből a játékot kivenni, vissza kell rakni a játékot, ha már nem játszunk vele, nem mehetünk át a másik szobába stb. "Korlátok" mindenütt, ami otthon nincs ennyire jelen. Hisztizett is Panka emiatt sokat.
Jó hír, hogy a tízórai körte volt, ebből sokat evett (5 cikket). Többé-kevésbé még az asztalnál is megült ez idő alatt.
Az udvaron tízórai után tovább kezdődtek a nehézségek: teraszon játszunk, nem mehetünk a frissen ültetett, még mindig nem lenyírt fűbe a mászókához és csúszdához, nem szökünk át a másik csoport kertjébe, nem vesszük el más játékát stb. Próbáltam a háttérben maradni és több teret adni Ildi néninek, ekkor a lányom rögtön: "anyához megyünk" felkiáltással indult el felém.
Megtudtam, hogy ma lesz kutyaterápia (fel lehetett iratkozni kb. 20-30 perc 1000 ft). Gondoltam megpróbálom vele. Bementünk rögtön meg is simogatta, puszilgatta az kutyust. De egyszerűen nem volt hajlandó leülni a többi gyerek mellé a szivacsra a kutya köré, hanem egyfolytában ugrált. Hiába minden kérés irányába. Mivel sok gyerek jött (akik fel voltak iratkozva) 5 perc után jobbnak láttam távozni vele (a sok szúró tekintet is ezt sugallta a legjobbnak megoldásnak).
Elköszöntünk Ildi nénitől és ordítással hagytuk el a bölcsödét. A fáradtság, az ugrálástól való megfosztás, a kutyától való eltávolodás... gondolom...
Séta haza 1 óra alatt. Utána gyors ebéd 11:30-kor.
Ebéd után azonnal elaludt MÁR 12:15-kor!
15 órakor ébredt, jókedvűen.
Érzéseink vegyesek. Jók és rosszak egyaránt. Gondozó néni véleménye ma: "Úgy látom szoknia kell a közösséget. Az alkalmazkodást megszokja idővel. Kérdés, hogy a távollétedben hogy boldogunk majd?" Holnap ezt is kipróbáljuk, az udvaron egyedül hagyom Pankát. Újabb megpróbáltatás.
Vajon jót teszünk ezzel? Nem sérül gyermekem? Be fog tudni szokni egyáltalán?
Válaszokat nem várok, mert ezt nekünk kellene tudni, érezni... de olyan nehéz átélni mindezt.
Őszintén ma is csak egy hajszál választott el, hogy ne sírjak (amikor ordított a teraszon), de erőt vettem magamon és vigyorogtam arra két gyönyörű szempárra....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése