Március 8. Nőnap. Egy átlagos nap mint a többi...
Igazából számomra csodálatos nap. E napon apukám "újjászületett"! Potyogó könnyek között írom soraimat. Sikerült a műtét tegnap. Minden a legnagyobb rendben alakult erős, egészséges szervezetének köszönhetően bonyodalom nélkül lezajlott. Délelőtt 10-12h között történt a műtét, én 16 órakor értem oda látogatóba hozzá (csak rám számíthatott, hisz én lakom a közelben) meglepetésként. Akkor nyugodtam meg igazán, mikor megláttam, hogy él és jól van, sőt már műtét után 4 órával lábra állt (sőt orvos jelenlétében lábujjhegyre, sarokra állt, sőt térdfelhúzást is végzett). Magam sem hittem a saját szememben. Nem gondolná az ember, hogy gerincműtét után, ily rövid idő elteltével, erre képes. De igen!!! Közelebb léptünk 1 lépéssel az álmom megvalósításához! (emlékeztek, babakocsi tologatás...)
Most kezdek csak megnyugodni, lassan. Nővérem (aki nap mint nap találkozik laparoszkópiával műtött emberekkel) "könnyen" vette az előttünk állott akadályt. De én végigaggódtam az elmúlt napokat, magamban, szótlanul, ki nem mutatván. Csak most árultam el apukámnak, hogy kimondhatatlanul aggódtam érte... családtagjaimmal ellentétben!!!
Tudom, csak a jóra kell gondolni, összpontosítani, de rosszabb sikerrel is végződtek már kisebb műtétek. Befejezem már az érzelmeim leírását.
MINDEN JÓL SIKERÜLT, MINDEN RENDBEN VAN! 2 hónap gyógyulás, melyből 2 hét rehabilitáció Hévizen a Szt. András kórházban (már szerencsére állami finanszírozással).
MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ!!! ;-)