Szabadság és a jövő...

Gyorsan és sok munkával telnek a napok. Egyre ingerlékenyebbek, fáradtabbak vagyunk mindketten, Csaba is én is. Ennek köszönhetően vegyesek az érzelmek, hozzáállások!!!
Hamarosan eljön a várva-várt szabadságunk ideje augusztus 23. Egerbe töltjük a nászútunkat, majd után még pár napra ellátogatunk Csaba által szervezett "meglepetés helyre".

Természetesen sokat gondolkozom az őszi folytatáson is. Sokminden áll előttünk. Többek között a legfontosabb (számomra legaggasztóbb - pedig "rutinműtét") a férjem epekő műtétje. Kezdek ideges lenni (pedig rólam mintázhatnák a nyugalom szobrát), még jó h. Ő nem tudja még. Akkor lemondana minden programot és végigaggódná az októberi időpontig a nappalokat-éjszakákat.

A következő gyógymódokat terveztem be őszre (míg uram gyógyulgat), célunk eléréséhez:
- KIT (Kriston Intim Torna) tanfolyam
- természetgyógyász nőgyógyász felkeresése
- Cickafark ülőfürdő

Nagyon bízom, hogy segíteni fog!!! Vágyom rá nagyon... néha türelemmel, néha türelmetlenül

Aggódás

Az elmúlt napokban nagyon "elszóltam" magam.
Ujjongva meséltem, hogy Emmácska milyen jól van (hisz közel 1 éve nem volt már beteg). Így ennek tudatában sokként ért, hogy újra Pestre kerültek az Üllői útra, a klinikára. Ismét belázasodott és a máj értékek az "egekbe szöktek". :((( Nagyon aggódtunk, lelkiismeret furdalás gyötört, amiért "elszóltam" magam...
Minden alkalommal felháborít az egészségügyi ellátás. A vidéki kórház említésre sem méltó (pedig Megyei!!! - Szfváron), hozzá sem mertek nyúlni a kicsihez: "Várunk reggelig aztán majd meglátjuk..." hajtogatták, 39 fokos láz és fájdalom mellett. Így nem volt kérdés, újra irány Pest, ahol műtötték pár hónaposan. Itt azonnal infúziót kapott, gyulladáscsökkentőt és a megfelelő antibiotikumot. Másnapra jobban is lett, lement a láza.Másnap már az étvágya is megjött és ivott elég folyadékot, így csak reggel és este járnak infúzióra a kórházba, amúgy a Ronald házban töltik idejük nagy részét (csodálatos hogy van ez a lehetőség a vidékről bekerülő szülőknek).
Vasárnap meglátogattak és elmentünk a Normafához és a Erzsébet kilátóhoz kirándulni. Persze előtte hintázni kellett mert az a minden neki mostanában (a kis kezén látszik még a lekötözött branül is):


Remélhetőleg hét közepe felé hazamehetnek... és otthon folytatódik az antibiotikum kúra (gyógyszeresen), fokozatos csökkentéssel (mint szokott). Természetesen megfelelő mennyiségű probiotikum ellensúlyozásként.

Kérdések és nem létező válaszok

Hétfő, 2010.07.26-án megszületett férjem (fura, idegen érzés még mindig e szó használata) unokahúgának (26 évesen) első kisfia.
Ezen esemény sok kérdés fogalmazott meg mindannyiunkban, bennem is.
Ők Szabolcs megyében laknak egy kis faluban, így nem "csoda" az iskolázottság utáni munkanélküliség. Soha nem dolgozott sehol, éldegélnek segélyekből (ami számomra elfogadhatatlan, mert aki dolgozni akar, az tud is). Megismerkedett néhány éve élettársával, albérletbe költöztek (mivel egyik szülőnél sem volt már hely számukra). Eközben elkezdődött a gyermek utáni vágyuk (talán őszintén, talán irigységből húga kisfia miatt).
A fogantatás sokáig váratott magára. A lány ugyanis tipikus PCOS szindrómás. Próbáltam tanácsaimmal ellátni (tapasztalataim alapján), de "süket" fülekre leltem. De ha mégse így lett volna, úgysem lett volna pénz rá, hogy kivizsgáltassa magát. Így vártak, vártak, próbálkoztak.
Villámcsapásként ért a hír, hogy babát várnak. Egyszerűen nem hittem el nagyon sokáig, hetekig...
Az állapotosság még a 8. hónapban sem látszott meg rajta, akár még el is titkolhatta volna a terhességet, ha akarta volna.
Mindeközben a 8 hónap alatt nem intéztek semmit (nem is igazán volt miből, hisz mindketten önkormányzati segélyből éldegélnek). Tudom és sajnálom is őket, de ez az Ő életük. El sem tudták képzelni, hogy egy gyermek milyen előkészületekkel és később nehézségekkel jár.
Megszületett a pici fiúcska 3 héttel korábban a vártnál. Mivel nem volt fogadott orvosa sem, így a magzatvíz elfolyása után, több mint 1 nappal császározták csak meg Őt. A Pici tüdőgyulladást kapott, és azonnal intenzív ellátásra szorult az anyjától 50 km-re lévő megyei kórházban. Ennyit számít a fogadott orvos és a pénz (főleg a vidéki kórházakban...). A Pici már nincs életveszélyben nem javul és nem is romlik az állapota.
A következő dolgok döbbentettek meg igazán:
- Mikor elszállították anyja 1 napig nem is érdeklődött felőle (szerencséjük, hogy unokatestvére ott dolgozik a gyerekintenzíven). Ez nagy felháborodást is keltett az osztályon a nővérek és az orvosok körében egyaránt (mert ez Magyarország).
- Az anyja nevét kapta, mert az Önkorm-nál nem intézték el az apasági nyilatkozatot.
- Nincs kiságy, babakocsi, cumisüvegek stb. (vajon miből fogják megfinanszírozni???)
- Attól, hogy anyósom kis nyugdíjából kérnek kölcsön, hát ettől teljesen "lehidaltam".
- Senki sem megy be meglátogatni sem az anyát, sem a babát (szülők, testvérek, az apa!!)
- Miből fognak havonta megélni albérletben segélyből??
- Mi lesz ha a Pici beteges lesz és orvos, gyógyszer kell???

Mindezeken Csabával aggódunk, töprengünk! Miért így történnek a dolgok az életben? Miért kell ezeket átélnünk? Miért nem gondolkoznak ez az emberek ilyen fontos döntések meghozatala előtt? Miért???

Hétvége

Az elmúlt hétvége a gyerekek jegyében telt.

Lunk Emma (Uhúgom kislánya) - kicsattan az egészségtől végre, a sok betegeskedésnek már nyoma sincsen:







Kertész Emma (főnököm kislánya) - meseszép mint mindig (még soha nem láttam ilyen szőke kislányt):

















Réka és Nimród (Barátnőm gyermekei) - a vidéki élet velük is csodát művel:


















Végül, nem utolsó sorban a 2 Gungl fiú, András és Ákos (Unővérem fiai):















Szó mi szó, körbe vagyok véve a kis Tündérkékkel. :)))

Múlik az idő

Múlik az idő szépen lassan, már 1 hónap is eltelt az esküvőnk óta.
Talán most már elkezd a lelkem, eszem mással is foglalkozni (de nem könnyű, elkészült a 300db fotó, melyet együtt rendezgettünk...).
Bárcsak ne kellene visszarázódni a régi, megszokott szürke hétköznapi életbe!

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy azóta nem történt semmi életünkbe, de valahogy most nincs kedvem írni róla. Túl vagyunk a festésen és takarításon (anyósomnál) + kismama látogatáson (ugye már ha ott voltunk, muszáj volt). Persze a "jókívánságok egész hada" sem kerülhetett el minket... (ha eszembe jutnak a "jótanácsok"- idióta kérdések, még a gyomrom is görcsbe rándul tőlük, így inkább hallgattam és hallgatok most is). Túl vagyunk rajta és kész!

Voltunk barátnőméknél Szárligeten (Réka 4 éves, Nimród 2) az elmúlt hétvégén, de nem úgy alakult, ahogy gondoltam volna (feszült a gyereknevelés nehézségei miatt - megértem). Ezt ő is érezte, és a következő SMS-t kaptam tőle:
"Köszi, hogy voltatok, jól esett. Mostanság nem tudok veled olyan jól beszélgetni. Bosszant a babanélküliség és ezen agyalok. Annyi sok dolgon gondolkoztam már hogy miként tudnék segíteni. Ha valami lehetőség van szólj bátran és bocsi hogy mindig ez a témám, bánt hogy még nem sikerült."

Megvolt a Csaba névnapja és az én születésnapom is 16-án. Ünneplés? Hát az elmaradt... reméljük most vasárnap sikerült megünnepelni 1 napos kirándulással (Balatonfüreden, ha az idő engedi).

... még mindig az esküvőnk "homályában"

Drága Andi (Amina), ezúton is köszönöm ezeket a csodás alkotásokat, melyekből közzé teszem néhány kedvencemet:

... még néhány kép

Drága Nővérkémnek és az Ő Legkedvesebb Kolléganőinek (akik gyűjtötték nekünk a rózsaszirmokat rendületlenül, hálás leszek nekik érte örökké):