Csodálatos hírt kaptam ma a Nővéremtől (Szfváron dolgozik, ált. női és ffi sebészeten felváltva).
Pénteken volt az év végi karácsonyi ünnepség Szfváron egy étterembe (elfelejtettem hol, de nem is ez a lényeg most), sajnos Ő éjszakai műszakra volt beosztva a női seb.-re, így nem tudott ott lenni. De az a szokás, hogy az éppen dolgozóknak, kiszállítják a vacsorát. Nagyon kedves gesztusnak tartom (legalább ennyi kijár nekik 1 évben egyszer, ha már a túlórájukat sem fizetik ki, nemhogy jutalom...). De hát ennyi telik a mai világban az egészségügy dolgozóinak "felvirágoztatására"!!!
Szóval épp a szokásos feladataikat végezték, amikor gratulációs telefonhívást kapott. Nem tudta mire vélni, merthát az nem derült ki a gratulációt kívánó szavaiból. Majd felvilágosították, hogy:
NŐVÉRKÉM LETT AZ ÉV NŐVÉRÉNEK MEGVÁLASZTVA 2009-ben!!!!
Ezt a díjat a nővérek és az orvosok együtt szavazzák meg, így ennél nagyobb elismerést, kitűntetést, megtiszteletést nem kaphat ebben a szakmában . Nagyon büszke vagyok rá (melyet tudtára is adtam), és boldog hogy osztozhattam ebben a nagy örömben, ami érte ŐT!
Szóval eztúon is mégegyszer sokadszor gratulálok, megérdemelted ez a kitüntetést, NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁD drága NŐVÉRKÉM!!!!! (örökké az is maradok, büszke hogy a testvéred lehetek)
Gratulálok a Nővérednek, ez komoly elismerés!
VálaszTörlésÉn is gratulálok! Ez igen! :-)
VálaszTörlésEz egy nagyon szép elismerés! Gratulálok :)!
VálaszTörlésGratula a Tesódnak!
VálaszTörlés