Meglepődve

tapasztaltam tegnap (és még ma reggel is), hogy valami megváltozott velem. Miután beértem kerékpárral a munkahelyre reggel (ma BKV-val), rosszul éreztem magam. Szédültem, hányingerem volt és a fejem is fájt. Ittam tejet és ettem néhány falatot, mondván hátha a cukrom "szórakozik" velem. De a tünetek nem múltak el, igaz kicsit enyhültek, de már ma is jelen vannak bennem. Mivel a ciklusom 8. napján járok, ábrándokat nem szövögetek. Így csak arra gondolok, hogy lehet sok lesz már a napi 2x1000mg Eurfrász. Vagy megvisel már ebben a korban az időjárás változás?!
Július végén kell kontrollra mennem Tűű dokihoz és múlt hétvégén már nem kaptam hozzá időpontot, így átcsúszik majd augusztusra. Meglepődve hallottam, hogy hónap elején néhány óra alatt elfogynak a időpontok, az első konzultációra pedig néhány perc alatt...
Majd jún. 6-án korán reggel próbálkozom augusztusra.
Ez normális? Ilyen sok a beteg? Mindenki Őt akarja? Eszerint, ismét beigazolódott, hogy Tűű doki méltán híres szakember.

Igaz történet

Amint eltelik egy kis idő életünkben, ismét beigazolódik valamilyen formában, hogy vannak még csodák...
Egy kis képre (hozzá tartozó történetre) bukkantam minap, gondoltam megosztom veletek:

"A történetemről azt gondoltam még akkor, hogy befejeződött, megkaptam a csodát: hiszen régen várt lányunk, Szonja 2008. április 16.-án épen, egészségesen megérkezett, örökre beleégetve a szívembe azt a pillanatot, amikor először összekapcsolódott a tekintetünk. Azt gondoltam, éreztem, hogy minden perc, minden év, minden sikertelenség és könny ellenére, végre teljes és boldog az életünk.

A Merckformin végleg a társammá, barátommá vált, szedtem is hűségesen, a kicsi lány pedig gyönyörűen cseperedett. A párommal pedig arról kezdtünk el beszélgetni, hogy talán próbáljuk meg újra a meddőségi kezelést, hiszen mit adhatnánk nagyobb kincset a lányunknak, mint egy testvért.
A meddőségi orvosom akkor azt mondta, hogy adjak hálát az égieknek és tegyem össze a kezem, hogy Szonja megszületett, mert élete egyik legnehezebb feladata voltam, egyet is értettem vele, s el is fogadtam, megértettem, hogy így gondolja - hiszen nekem is ez volt életem legnehezebb "feladata.". Vártunk, a ciklusom a szoptatás mellett is szépen beállt, kiegyensúlyozott voltam és boldog. 2010. szeptember végén újra találkoztunk az orvosommal, hogy a következő nyáron belevágnánk ismét az inszeminációba/lombikba, mert a lelkemben már ott él a kistesó - rábólintott.

Október elsején volt a születésnapom, a lányommal sétálni indultunk és betértünk a gyógyszertárba is, akkor már a ciklusom sokadik napján jártam. Kicsit el voltam keseredve, hogy ismét felborult a rendszer.
Vettem egy terhességi tesztet, hazaérve megcsináltam és… életem legszebb szülinapi ajándékaként azonnal megjelent rajta a két csík! Csak pörögtem a nagylányommal, örömkönnyekben úszva, hogy kistestvére születik. Tudtam, éreztem, hogy egy másodjára is ekkora csodát kapva, minden rendben van és lesz.
A meddőségi orvosom egyetlen egy szót tudott mondani a telefonba: hihetetlen! Igaza volt, amikor megláttam a pici dobogó szívet, sok minden átértékelődött, többek között az, hogy minden lehetséges, lehetséges szoptatás mellett, elzárt petevezetékkel teherbe esni, lehetséges, hogy a szívben született érzések, lehetnek bármekkorák, valóra válnak.

Te, aki most ezeket olvasod, hidd el, sikerülni fog, mert alattad a föld van, feletted az ég, de benned ott van a létra!

Csodás terhességem volt, már senkivel sem kellett küzdenem, hogy szedhessem a metet, hogy akkor is kell, ha szoptatok, mivel a társammá vált ez a gyógyszer, hiszen életem két legnagyobb kincséhez segített hozzá. Problémamentes terhesség után 2010. május 27.-én megszületett második kislányunk, Kira. A lehető legnagyobb természetességet hozva létével, teljessé téve életünket.
Édesapám nemrégiben elhunyt, nem kaphattam nagyobb ajándékot, minthogy megismerhette mindkét unokáját, ha pedig a pici lány szemébe nézek, minden alkalommal édesapám tekintetét látom benne.
Mégis minden reményem és hitem ellenére, ha 4 évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy hajnalban itt ülve, nézem majd a lányaim, ahogy összebújva alszanak, nem hiszem el. Sőt, be kell, valljam néha még ma is olyan érzésem van, hogy hihetetlen, hogy ők a mi gyerekeink, a húsunk a vérünk. Az életünk soha nem vált volna ilyen kerekké, ha ez a két kis szeretetgombóc nem lehetne velünk."

Elmélkedés

Ehhez a poszthoz gondolatban már többször is hozzákezdtem. De az idő hiány, a sok elfoglaltság (vagy ki tudja miért) miatt elmaradt.
Újat nem tudok írni, a régi, megszokott dolgokról pedig most valahogy nincs erőm, kedvem. Jól vagyunk, éldegélünk kettecsként, mondhatom - boldogságban, mert tényleg jól megértjük egymás otthon továbbra is. Csak ez az űr múlna már el, amit ne éreznék nap mint nap. Próbálok minden taktikát "bevetni" ellene, de mind-mind visszatér....

A munkahely lassan már említésre sem méltó, főnökeimről már nem is beszélve...

Így várom a minden hónapba előre megtervezett néhány nap pihenést.
Most hétvégén haza szüleimhez EGYÜTT (3 nap pihi - hétfőn is szabin, autónak új forgalmi kell ), Pünkösdkor anyóslátogató (5 nap pihi). Ezek ugyebár "aktív házimunkával fűszerezett" pihenések.

Július második hétvégén megyünk 3 napra Hévízre, "Wellness"-elni. Ilyen fajta wellness-es, mai világban divatos, pihenésben nem volt részünk, kimarad éltünkből. Igazából nem is vágytunk rá, őszintén mondom. Valahogy nem hozzánk való... (igazából nem tudom az érzést megfogalmazni), de lehet ez majd most megváltozik. Csodálatra méltó Nővéremtől kaptuk!!!
Ehhez hasonló ajándékot még soha nem kaptam életemben, ezzel szeretné, ha megismernénk az a felhőtlen boldogságot, szerelmet, amit Ők éreznek férjével minden tavasszal mikor a 3 gyerek nélkül mennek el 3-4 napra feltöltődni az egész éves hajsza előtt-után. Köszönöm Neked mégegyszer Drága Nővérkém!

Augusztus 20 után pedig a szokásos 2 hét szabadság, belföldi nyaralásunkkal egybekötve.

Összességében nincs semmi baj OTTHON, VELÜNK, de valahogy most olyan "plötty" vagyok. Olyan magányosnak, elhagyatottnak, fáradtnak, reménytelennek érzem magam... de lehet mindez csak a közelgő nőiességemet ünneplő napoknak köszönhető... meglátjuk hamar elmúlik e?!

Web

Már napok óta nem volt szerkeszthető a blogom. Nem tudom miért, mások is panaszkodtak ez okból. Kicsit meg is ijedtem, hogy már nem lesz elérhető és szerkeszthető, de megjavult. :)))

Kedves gondolatok

Drága Nővérkém! HAHÓÓÓÓ! :))) Meglepetés.... melyre vágytál.
Te vagy az én "zug"olvasom, aki csak gondolatban fűz megjegyzést bejegyzéseimhez! :)
Újra "boszorkánnyá" váltál hétvégén? Vajon hogy működsz? Hogy tudtad megérzeni (hisz még említést sem tettem róla neked), hogy én pont vasárnap, pont a délelőtti órákban és pont a mikroszkópért megyek? Honnan érezted meg? Ez számomra teljesen felfoghatatlan.
Az idő múlása, a lelki kapcsolat, a testvéri szeretet a válasz mindezekre?

Ezzel a pár sorral szeretném kifejezni jelenlegi érzéseimet irántad:

Gyermekkoromban még nem igazán értettem.
Mi is az a testvéri szeretet.
Rossz voltam néha /mindig :) / hozzád, irigykedtem,
Hogy miért én vagyok a kicsi, s te a nagy,
Miért tiltják meg nekem, mit Neked szabad?
Mégis Te voltál a példaképem,
És most tudom, sokat köszönhetek Neked.
Gyermekkorunk elmúlt rég,
Messze Tőled, felnőttként,
Örülök, hogy testvérem vagy,
Örülök, hogy Te vagy a "nagy"
s ha bánt valami megvigasztalsz.
Drága Tesókám! Azt kívánom,
Hogy soha senki meg ne bántson,
hogy életed legyen nyíló tavasz,
S teljesüljön bármit akarsz /pl. lőlégballonozás :) /,
A sors bármilyen messze vezet,
Maradjon meg köztünk MINDIG a TESTVÉRI SZERETET!

Ovulációs mikroszkóp

Nem tudok rá magyarázatot találni miért, de éreztem erre még szükségem van.
Úgy döntöttem, hogy a KIT-n ajánlott mikroszkópot beszerzem magamnak és azzal figyelem ciklusomat. Tudom, sokatok szerint ez már kicsit bizarr, de én egy belső sugallatot éreztem, amit nem hagyhattam figyelmen kívül.
Így voltam ma délelőtt a Király utcába (ahova a tornára jártam) és megvásároltam.

Íme a forgalmazó,Biyovis Hungary Kft., elérhetősége.

És az ovulációs mikroszkóp, hátha segíteni tudok valakinek, valakinek akit érdekel és hasznára válhat.

Gondolatok

Élem/éljük mindennapjainkat, dolgozunk. Dolgozunk a mindennapi megélhetésért, a jobb és biztos jövőért...
De most kezdem csak megérteni mindazt IGAZÁN, hogy a anyagi jólét, szép lakás/ház, új autó az nem a lelki boldogság. Tudom szükség van bizonyos javakra a boldogsághoz, de vajon hol a határ???
Azért is gondolkoztam el ismét ezeken, mert most tudtam meg, hogy vannak emberek akik azt hiszik hogy a pénz örömet, boldogságot okoz, amivel a szeretet kifejezhető.
Szerdán megyek apummal kontrollra, 2 hónap telt el a műtét óta. Talán jól van (nem sokat beszél, nem volt soha a szavak embere), de nem 100%-os. A lábzsibbadás elmúlt a fájdalommal együtt, viszont (mivel makacs és nem jár el vizitornára - ahol könnyebben tornázhatna - orvos is ajánlotta) az egyik oldala a farában ülés közben is csak egy bizonyos idő után szűnik meg a fájdalom. A lényeg, hogy nem olyan mint kellene, nem jár egyenes derékkal, őszintén úgy jár ahogy műtét előtt, csak most máshol érez fájdalmat.
De nem is ez szerettem volna írni, hanem ami igazán fáj, ami igazán felfoghatatlan számomra. Az, hogy a kontroll után újra (59 évesen) dolgozni (szobafestő) akar. /Örök életét végigdolgozta gyermekei boldogulásáért./ Válaszul a "Miért?" kérdésemre ezt felelte: " Segíteni akarok a Szemkéjéknek (Nővérem), mert nehéz ám felnevelni 3 gyereket!"
Mindez szép és jó, de milyen áron? Hogy újra kialakuljon nála a műtét előtti állapot? Hogy anyu a munka mellett a sok ház és szőlő körüli munkába teljesen "nyomorékká" (csípőprotézise van) váljon? Hogy a fáradtságtól állandóan veszekedjenek? Miért nem tud otthon maradni és a ház körüli munkákba segíteni? Miért kell még ennyi idősen is a pénzt hajszolni???? Hisz szép nyugdíjat kap, amiből ketten nyugodtan eléldegélnének.
Mindhárman, Anya, Nővérem és énis győzködjük az ellenkezőjéről.... és bízunk jó döntésében.
Tudom, hogy "kötelezettséget" érez gyermekei, unokái iránt, de végülis a Nővéremék vállalták a 3 gyerek felnevelését a férjével, és szerencsére nem nélkülöznek semmiben.