Az ébredés (szintúgy mit a lefekvés) nem történt egy időben. Barátnőmék, Fisiék és Csaba nővére férjével már korán reggel elmentek és kirándultak egy jó 3 órát az erdőben, míg mi az igazak álmát aludtuk.
Majd miután 11 óra körül magunkhoz tértünk, összekészülődtünk, majd megvolt az első közös hitvesi ebéd a család társaságában.
Sajnos az idő gyorsan elszaladt, így meg kellett kezdeni a csomagolást, pakolás. Kora délután útnak indult mindenki haza.
Kora este megtaláltunk a bevonuló zenénket a neten, és miközben hallgattuk (a sok felgyülemlett érzelem, szerelem, szeretet hatására) potyogtak könnyeim. Annyira csodaszép volt minden, oly jól éreztünk magunkat és vendégeink is, hogy az hihetetlen és csodálatos.
Ezeket az érzelmeket visszajelzésként a szüleimtől és a nővéremtől is megkaptuk.
De ami a legnagyobb meglepetést okozott, hogy a Csaba könnyei is kipotyogtak miközben szólt a zene és mondtam szüleimnek telefonban, hogy "soha életemben nem voltam még ilyen boldog mint tegnap"!!
Hát ilyen érzelmekkel dús volt a mi házasságkötésünk!!!
Befejezésül Nővérem SMS-e a fenti zenénk és telefonhívásunk hatására:
"Soha nem éreztem azt amit most! Beteljesedni szerelmet, ennyi érzelemmel fűszerezve, még sosem láttam."
Végig olvastalak, végigbőgtem.
VálaszTörlésIsten áldjon Benneteket!
nani
Fantaszikus élmény volt ugye, Kata! Szívből örülök Nektek, és még 1x sok boldogságot kívánok.
VálaszTörlés