Már le is telt az 5 nap gyogyiszedés. Sőt mi több már túl vagyunk a ciklusom felén (az áhított 14-15. napon), a peteérésen. Sikerült a hosszú hétvégén sok időt együtt töltenünk, mivel egyfolytában esett az eső, így több idő maradt magunkra, egymásra.... :-)))
(reméljük meglesz az eredménye!!!)
Mándok:
Odaértünk pénteken, nagyrészt pihenéssel és takarítással telt, míg az anyós kontrollon volt Ny.házán (újra szövettant kellett venni a melléből a csomóból).
Szombat-vasárnap-hétfőn betartott a falkaparás. Az oldalánál énis tudtam segíteni, de a plafon a Csabára maradt. Amíg ő azzal munkálkodott, addig én sütöttem nyomós sajtost! :-)))
Sajnos végéig rossz idő volt, esett az eső és 5-8 fok között tetőzött csak a hőmérséklet.....
Hétfőn délután azért megfőztünk, F.litkén a szarvaspörköltet, de mire elkészült nem igazán kívántam az elfogyasztását. Addigra a Csaba is beteg lett, rázta a hideg és lázas lett. Így hamar haza is értünk és azonnal forró fürdő után ágyba dugtam.
Másnap, kedden délig pihent, aludt és utána indultunk el haza. Jó volt hazaérni, épségben és kettesben lenni újra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése