Reggeli után útnak indultam Szfvárra az orvoshoz.
Miután a Nővérkémet megtaláltam, és felébresztettem édes álmából :), lementünk az SZTK-ba és várakoztunk.
8.30-ra volt időpontom. 10 perccel előtte meghallottam a nevem! :) Gondolván, már mehetek is. De ekkor közölte az asszisztens, hogy a doktor urat beosztották a nagy műtőbe is délelőtt, így majd 2 műtét között lejön és gyorsan megcsinálja az én kis műtétemet is.
Kb. 10 óra volt mire bekerültem! Zöld csudaszép műtősruhába öltöztem, felfeküdtem a "kínpadra". Ezután beazonosítottuk, hogy melyi 2db anyajegyről van szó. Eztután megkaptam az érzéstelenítő injekciókat (ekkor újra előjöttek bennem a régi "szép" emlékek, melyeket már majdnem elfelejtettem), azt hittem leugrom az ágyról fájdalmamban. Ezután kivágta, és összevarrta. Viszont a varrás minden egyes mozzanatát éreztem, mikor húzta össze a vágást (nagyon rossz volt). :(
Végülis minden összevetve túl vagyok rajta. 2 hét múlva varrat szedés, és újabb 2db levétele (mert sajnos egyszerre csak 2db lehet eltávolítani).
Eközben a párom volt a háziorvosnál "ismerkedésen". Elmondta jövetelének célját. A drnő azonnal felírta neki a gyógyszereket, a beutalót kontrollra és vérvételhez a papírt. ÚGyhogy szerencsére minden rendben volt, nagyon kézségesen viselkedett. Az eredményeket el lehet küldeni neki e-mailben is!!! (végre valaki vidéken is követi a időt....)
Holnap műtik a Nővérem anyósát (Mami-t), gyomorrák. Aggódom, hogy milyen eredménnyel, vajon meg tudják e menteni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése