Újra megkezdődött a beszoktatás tegnap. Ma már a 2. napon vagyunk túl. Némi változást reméltem...de szertefoszlott. Nehéz mindkettőnk számára.
Az utolsó 30 perc (9-11 óra között voltunk) már sírással telt, úgy is hogy jelen voltam. "Hazamegyünk, hazamegyünk..." hajtogatta.
Egy-két képet sikerült készítenem. Rózsaszín sapka+kabát van a Pöttyikén, keressétek meg hova bújt ):
Igen, tényleg igaznak tűnik, amit több embertől hallottam: "A 2. csoport a legjobb!"
(Talán a Jó Isten segítségével kerültünk ebbe, ha már ilyen nehezen haladunk.)
Tény és való: mi vagyunk leghamarabb az udvaron. A gondozónők nálunk ölébe veszik, vigasztalják a még beszokás alatt álló síró gyermeket. Foglalkoznak velük (mint a képen is látszik): mondókáznak, sétálnak, fogócskáznak, fárasztják, mozgásra késztetik őket. Az képen látható Ildi néni a Panka gondozónője, nagyon kedves, mint a másik 3 is a csoportunkban. A létszám most: 19 fő, tehát 1 gondozóra 5 fő jut (inkább 4-gyel számolhatunk a betegek miatt).
Mindezekkel ellentétben a másik csoportokban a gyerekekkel nem foglalkoznak ilyen szinten, inkább a beszélgetés egymással és a széken való ücsörgés az általános.
Nem vagyok elfogult, ezt vettem észre ma.





Bocsi, zugból....
VálaszTörlés19 gyerek????? Nem is lehet annyi egy bölcsis csoportban....Ráadásul a gondozó nők nem is egész nap vannak, ahová az én egyik gyerekem járt, ott a nap nagy részében 1 néni volt velük (egyik reggel jön és mire mindenki elalszik utána megy a másik meg később jön és marad zárásig).
Szerintem ez borzasztó sok ilyen kicsi gyerekeknek, ez már alig különbözik az ovitól (nálunk 25 gyerek van az oviban). Egy magán hely nem jönne szóba? Ott nem nagyon van 7 gyereknél több.
Sziasztok!
VálaszTörlésBoldog szülinapot Pankának! Isten éltesse sokáig, veletek együtt!
Nagyon aranyos, szép kislány Panka.
(Bölcsi témához: törvényileg úgy hiszem egy gondozónő max. 7 gyermeket láthat el, ha Pankáéknál ez 4-5 gyerkőc/ gondozó, akkor az rendben van. Lassan, de biztosan megszokja majd a társaságot, a közösségi életet, és szeretni fogja hidd el! :) )
pussz,Nani