sajnos nem jó értelemben.
Ma Anyukám jött volna terv szerint Pankára vigyázni. Viszont hétfőn erős hátfájásra, majd láb (csípőtől a lábujjig végig) fájdalomra panaszkodott. Sírt mikor érdeklődtünk hogyléte felől, nap mint nap. Ebből azonnal tudunk, hogy nem kis fájdalomról van szó (hisz az én Anyukám mindent kibír...).
Ezek hatására intézkedni kezdtünk. Mert természetesen a háziorvos beutalta a ortopédiára, szept. 5-re. :((( (erről inkább nem is írok továbbiakat)
Nővérem vastagbéltükrözésre (extra sürgős, kapcsolatokkal aug. 15.) viszi, mert mint megtudtam az kisugározhat a tumor a hátára (...).
Én mást vonalon indultam meg. Én csípőjét műtő orvos keresésére indultam (itt a szabadságolások közepén). Hátha el tudom érni. A magánrendelésén tájékoztattak, hogy szabadságon van szept. 4-ig (segítőkészek voltak, problémám elmondása után megadták a mobilszámát). Megpróbáltam az Ortopédiai Klinikán elérni. Szerencsémre még dolgozott a héten és jövő héten pár napot. Így sms-t írtam a professzornak, és válaszul azt üzente, hogy holnap (tehát ma) keressük fel délelőtt a klinikán.
Szüleim reggel 8-ra érkeztek meg, aggódva vártam őket hozzánk haza. 11:30-re értek ide (Anyum bottal, nagyon rossz érzés volt így látni). A csípőjének nincs baja, azzal minden rendben van. Viszont ami a fájdalmat okozza, az a kezdődő gerincsérv. :( Tehát ugyanarra az útra lépett, mint Apukám. Ugyanaz vár rá mint Apura? Gerincműtét? Erre most még nem tudjuk a választ. Hétfőn befekszik az OK-ra kezelésre (fájdalomcsillapító infúziók gondolom), ez ideiglenes megoldás. Utána kezdhetjük az utat, amit Apuval végigcsináltunk...
Egyszóval, elkeserítő. Most már ennek soha nem lesz vége? Tényleg igaza van a Nővéremnek: "Ebben a korban már megkezdődik az idővel a harc!" (58 évesen...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése