2014. június 16., hétfő

Hétvégi programjaink (ANYA és LÁNYA)

között szerepelt szombaton a Millenárison kerületi nap volt. Halász Judit, Alma koncert és sok-sok gyermek program. A koncert nem volt érdekes Panka számára. A galambok hajszolása, az ugrálóvárban a gyerekek (túl sokan és nagyok voltak bent, így nem engedhettem be), rajzolás izgalmasnak bizonyult. A legizgalmasabb a kiállított rendőrmotor és a tűzoltó autó volt.
Miután kb. 30 percet ültünk a hátsó ülésen (kevés gyerek volt még ekkor, és minden jelenlévő a vezetőülésben szeretett volna ülni), 1-2 percre beültünk a kormány mögé is. Amikor ki kellett szállni, az egész Millenáris az én gyermekem visításától zengett hosszú percekig :)))
Így el is hagytuk a rendezvény helyszínét, mert semmi más nem érdekelte, nem tudtam elterelni a figyelmét. Azóta is naponta több százszor is elhangzik a szó: "tuzoltó".






Felirat hozzáadása

"Tuzoltó, tuzoltó" - hajtogatja itt is...

Kifejezi nemtetszését, hogy ki akartam venni.
Másnap elmentünk gyermekvasutazni délelőtt, amíg Apa pihent:



Csodája a másik vonatot...

áhitattal...

még mindig...


Egyedül is felmászott a vonatra
Nagyon büszke is volt magára :)))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése