2013. május 3., péntek

Igazi

kis csenevész lett a mi Picurkánkból:


6 hónapos (azaz fél éves) korára ismét rengeteget fejlődött, változott Panka.

1. Néhány hónappal ezelőtt nem gondoltuk volna soha, hogy este fürdés és evés után, egyedül elaszik a kiságyában. Pár napja feltűnően jól alszik napközben is, ekkor is szintén önállóan jut el álomországba.
2. Már meg-megfordul néha, de azért még mindig a sláger a fej és láb emelése és tartása perceken át és ily módon a körülötte lévő világ szemlélése.
3. Hosszasan eljátszik a körülötte lévő játékokkal. Leginkább azokat imádja, melyek hangadóak. "Tanuló Kutyus" a kedvenc, nem csoda, hisz a belőle áradó női hang igazán kedves, "simogató a léleknek".
4. Mára a tízórait sikerült kiváltani zöldségekkel, gyümölccsel. Igaz elmondhatom, hogy minden szorulással kínozza. Legyen az: alma, s.répa, cékla, sütőtök, krumpli. Már a barackpüré is hatástalan. :( Így általánosságban 3-4 naponta van széklete, segítséggel-lábtornával (utóbbi alkalommal igen bogyókás állagú) Gy.orvos szerint adjak neki kamilla teát. -Viszont újabban érdeklődően nézi, ahogy mi falatozunk. :))
5. Ügyesen tartja fejét ülő helyzetben, sőt rövid ideig stabilan ül.
6. Elkezdett nőni a haja is !!! :))) /fogacska még nem látható/
7. Rájött, hogy tudja fújni a nyálát, miközben berregő hangot ad.
8. Örömében nagyokat, éleseket sikongat!
9. Élvezettel pancsol és gagyog fürdés közben.
10. Imádja a tányérokat és a terítőt lerántani az asztalról.
11. Utál és sír autózás közben továbbra is.
12. Fél az idegenektől.
13. Mosolyogva fogadja/felismeri munkából haza érkező szüleit. (Tegnap be kellett mennem a munkahelyre ügyeket intézni, így apa volt vele bő fél napon át. Minden rendben zajlott. Beismerte, hogy nem tudott volna főzni mellette. Így, most látja Ő is igazán, milyen ügyesek vagyunk mi ketten - mekkora feladat -, hogy még ez is megy nekünk Pankával. Miközben mosunk és takarítunk....  ;o))) 
14. Még mindig nem szeret nagyokat sétálni b.kocsiban, max. 1 órát.
15. Továbbra is utál öltözni, keservesen sír közben (ez változatlan születése óta).

Napról napra egyre ügyesebb, értelmesebb, nyiladozik a világ előtte.
Viszont mindig oda lyukadunk ki apával, hogy továbbra is nagyon pici. Így még egy ideig az itthoni lét/a kiszámíthatóság adja számára az örömet, boldogságot. Várat még magára: a kirándulás/túrázás, strandolás, állatkert stb...




3 megjegyzés:

  1. Jó lett a háttered :)

    Panka meg igazi nagylány már, szerintem pont azt tudja, ami a Nagykönyvben meg van írva :) Siettetni nem érdemes semmiben sem, hihetetlen csoda egy ilyen kisember, mennyire tudja, mikor minek jön el az ideje.

    Szorulást sajnálom :(

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok Panka-család!

    Jó volt olvasni a beszámolót Panka dolgairól. :)
    A szorulást én is sajnálom. (Tesóm lánya volt sok-sok évig szorulásos, hogy mit ki nem próbáltak!)
    Reméljük a te kislányod elhagyja majd ezt a nehézséget!
    Nem értek a homeós bogyókhoz, de tán érdemes volna kipróbálni, bár a kamillatea be szokott válni.
    Munkahely: csak nem a gyed jön??? (tgyas után) :)
    puszi,nani

    VálaszTörlés
  3. Nem siettetjük semmiben természetesen!!! Mindent majd Ő tud a maga idejében, tempójában. (Bár olvastam egy cikket, arról, hogy már a várandósság eléréséhez vezető úton kezdődik a "harc", a verseny és nem ér véget soha majd, még nyugdíjas korunkban sem. Ez szomorúnak tartom, mert régen nem volt ilyen a világ, Nagyimtól tudom).

    Szorulás néha jobb, néha rosszabb. Most segítséggel (lábemelés inger közben) talán beválik...

    De bizony-bizony már lassan megkapom az első GYED-et :)))

    VálaszTörlés